Kultur Kritika

Ezen a nyáron immár harmadszor sikerült eljutnom a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. A már korábban leírt Rómeó és Júliára, a Manon Lescaut-ra (ha lesz időm később ennek is szentelek egy postot) és a Bánk Bánra.

A darab időpontja stílszerűen augusztus 19 volt, egy nappal az államalapítás ünnepe előtt. A kezdéssel most is hadilábon álltak a szervezők, a 15 perces csúszás már-már megszokottnak mondható.

A darab ismét a debreceni Csokonai József Színházzal közösen került megrendezésre. A rendező Vidnyánszky Attila volt.

A díszlet megint szörnyű volt. Inkább hasonlított egy ikea fa játszóházra, mint a középkori visegrádi udvarra. Egyedül a játszóház tetejére helyezett kereszt adott némi szakrális töltetet. A díszletmunkások biztosan nem szakadtak meg a munkában, ugyanis a 2. felvonásra behoztak egy templomi szines üvegablakra emlékeztető faelemet, míg a harmadikban ezt kicsit arrébb tolták. A Tisza parti jelenet azonban meglepően ötletesre sikerült. Egy hatalmas fekete fólia jelképezte a vad folyót, melynek egymást fedő rétegei alatt "veszett a habokba" Melinda.

Nagy bajban lennék, ha választanom kellene, hogy a díszlet vagy a jelmezek voltak-e csapnivalóbbak. Utóbbiak ismét nélkülöztek minden koncepciót. Szinte a teljes magyar (és nem csak magyar) történelmet felvonultatta a jelmezek kavalkádja, talán csak II. Endre kora volt kivétel, ami valjuk be a Bánk Bán esetében elég nagy probléma. A széles karimájú kalapokra tett karácsonyfalámpák pedig talán már a távoli jövőt tükrözték, mikor a világ népessége föld alatti bányákba kényszerül. Gertrúd ruhái különösen "tetszettek" előbb az angol Erzsébet királynőre emlékeztetett majd (különös kapcsolatok folytán) sikerült megszerezni Xéna ruháját a televíziós sorozatból, így már abban tündökölhetett a gaz királyné. Talán kukacoskodásnak tűnhet részemről a jelmez és a díszletek kritizálása, azonban a darab így minimális vizuális élményt nyújtott.

A legnagyobb sikert Bánk aratta a Hazám, hazám című áriájával a második felvonás elején. Bár elég gyengére sikerült, többször hangot is tévesztett, azonban a közönség hosszú tapssal jutalmazta a Kiss B. Attila alakította bánt. Talán ez a bíztatás kellett hozzá, hogy később jobban szerepeljen, azonban az alakítását még így sem nevezném kiemelkedőnek. Bár jóval kissebb elismerést kapott a közönségtől Melinda, akit Rácz Rita alakított, ennek ellenére mégis nagyszerű alakítást nyújtott. A darab kezdetétől a végéig. Nagyon tetszett még a Wagner Lajos alakította Tiborc, aki görnyedt derekával és behúzott vállaival hűen megjelenítette a kiszolgáltatott és kizsigerelt parasztságot.

A fent elmondott hibák ellenére is szórakoztató volt a darab. Úgy látszik Erkel Ferenc remekművét nem lehet elrontani. Ha felcsendülnek a jól ismert dallamok a közönség egyből eksztázisba kerül. És ez még akkoris így van, ha a büfében szünetben több külföldi szót lehetett hallani, mint magyart.

Darab: Gounod-Shakespeare: Rómeó és Júlia

Dátum: 2008. augusztus 15.

Helyszín: margitszigeti szabadtéri színpad

Pár órával a kezdés előtt kaptam, két ajándékjegyet a fent említett darabra. Így nem is igazán tudtam mire számítsak. Bevallom először azt hittem, a musicalt fogom megnézni. A helyszínen derült ki, hogy ez opera lesz. (szerintem sokakat ért még hasonló meglepetés) Nem bántam, mert a Rómeó és Júlia 24 opera feldolgozása közül Gounod-é a leghíresebb. A helyszín a margitszigeti szabadtéri színpad volt, a víztorony mellett. Bár estére jégesőt is jósoltak, sikerült megúszni pár erősebb széllökéssel.

A darab egy szöveg felolvasásával indult, mely a darab újszerűségét hangsúlyozta. Ennek egyetlen szépséghibája csupán az volt, hogy az illető hölgynek nem volt erőssége a felolvasó művészet (a 6os villamoson is érdekesebben mondják be, hogy kapaszkodjunk), ami azért meglepő, hiszen színházban voltunk. Emelett külön kiemelt egy autó szalont is, mely a darabban (amúgy teljesen funkciótlanul) használt Alfa Romeo-kat szolgáltatta. Moziban már megszoktam, hogy a fő műsorszámot reklám előzi meg, úgy látszik a színhában is meg kell...

A szervezés nagyon rosszul sikerült, 15 perc késéssel indult a darab. Ezután még legalább 10 pecen keresztül száligóztak be az emberek. Megjelent egy úr is, akit reflektorral világítottak meg. Gondoltam végre megzaboláznak egy renitens vendéget, de kiderült, hogy csak a narrátor jött be.

A darab szerette volna egyszerre megszólítani minden érzékszervünk és ötvözni a prózát, operát és táncművészetet. Ezek az elmek (később részletezendő minőségben) tényleg megvoltak, de csak egymás mellett és nem együtt léteztek. A zenét és a történetet néha teljesen megszakították  -a rendező szándéka szerint vélhetőleg tánc kategóriájába sorolt- mozdulatsorokkal. Többször is azt hittem, hogy a kedves táncosok kollektív epilepsziás rohamot kaptak. Nem elég, hogy ez nem tánc volt, hanem valami bárgyú, modern erőlködés, de még hosszú is volt és közben az (amúgy nagyon dallamos) zenét sem élvezhettük.

A színpad tekintélyes részét egy piros kiszuperált minibusz töltötte ki. A megmaradt szabad hely kitöltéséről a már fent említett  3 Alfa Romeo gondoskodott. Azonkívül, hogy a szereplők ezzel gördültek be a darab elején a színpadra semmi funkciójuk nem volt. Amikor azonban mindenki a színpadon volt, annyira elfoglalták a helyett, hogy a szereplők egy népszerű diszkóban érezhették magukat. Nehezen hiszem el, hogy ezt próbán nem vették észre. De úgy látszik a díszletet is feláldoztuk a reklám oltárán. Hogy miért volt szükség ennyi szinészre (a közel 40 fős tömeg az első felvonás alatt olyan háromszor jött be elénekelni egy-egy 2 perces számot) az számomra külön is kérdéses. Na, de a mai magyar színházak többsége nem arról híres, hogy ésszerűen gazdálkodna a rendelkezésére álló erőforrásokkal. A kiszuperált minibusz szolgált az erkélyjelenet színhelyéül is. Nagyon sajnáltam szegény művészeket, hogy a minden színész álmaként ismert jelenetre ilyen helyen kerül sor.

Ahogy a díszlet, úgy a jelmezek is nélkülöztek minden koncepciót. A modern Alfa Romeo-bol kiszálló színészek már középkori ruhában voltak. De pár színész napjaink ruhájában feszített a színpadon. Ez különösen a középkori ruhában lévő Júlia és a fehér nadrágot és csíkos inget viselő Rómeó esetében volt zavaró.

Valamiért minden cselekményre a színpad bal oldalán történt (én a jobb oldalon ültem). Egyedül Tybalt halála történt a jobb oldalon, de azt az útban lévő hangszórótól nem láttam.

A főszereplőkből nekem teljesen hiányzott az az átütő szerelem, amit egymás iránt kellett volna érezniük. És általában is hányoztak az érzelmek az egyes színészek játékából, ami erősen csökkentette, hogy azonosulni tudjak a darabbal. A Júliát alakító Hajnóczy Júlia (aki korábban még dalversenyeket is nyert) által énekelt dalok szövegét egyáltalán nem lehetett érteni. Azért voltak üdítő kivételek is. A Mercutio-t alakító Kaszás Gergőről el tudtam volna képzelni, hogy a darab után tényleg összeverekszik a Tybaltot alakító Kolovratnik Krisztiánnal. De a Benvolio-t alakító Görög László is nagyon hitelesen játszotta a részeget. Itt jegyezném meg, hogy teljesen felesleges volt Rómeót betablettázni a buli előtt...

A zenekarról csak jót tudok írni. (végre már valamiről) A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarát Szabó Sípos Máté vezényelte és hozta azt a magas színvonalat, amire tőlük számítottunk.

A második félidőről már nem tudok mit írni, mivel az első felvonás után a kezünk helyett a lábunkkal fejeztük ki a véleményünket a nézőtér egy jelentős részével együtt...

A rendező Csizmadia Tibor szeretett volna valami különlegeset és újszerűt alkotni. Nem sikerült. A modern és újszerű nem egyenlő az öncélú és minden bevált dolgot felrugóval. A közönség csak egy rántotthúsra tért be, erre egy kaviáros töltött palacsintát kapott borsos vanília öntettel és azt is odaégetve. Egy jótanács: a színház a nézőknek és nem a rendezőknek készül!