Én is ott voltam az előadáson és nekem tetszett Bánk. Bár igaz nincs abszolut hallásom.:)

A Nagy Levin kritikájával nagyrészt egyetértek, azonban sok minden hiányzik belőle.
Először egy helyreigazítás: nyilván elírás volt a rendező keresztneve, amely valójában Attila, nem József.
Az előadás lényege az volt, hogy a majd' hatvan évig a közönségre erőszakolt Nádasdy-Oláh-Rékai-Kenessey féle átdolgozással szakítva az eredeti, Erkel által paprírra vetett partitúrát hozta elénk ez az előadás, a reklámszöveg szerint húzások nélkül. Sajnos, az utóbbi nem igaz teljesen, mondjuk inkább úgy, hogy az eredeti Bánk került színre, néhány húzással.
Ebből a legszemtelenebb a Vörösmarty versre írt keserű bordal húzása volt, amiből Nádasdyék mindössze az első és az utolsó szakaszt hagyták meg. Most valamivel jobban jártunk, mert három szakasz hangzott el. Az eredeti viszont öt versszak, a húzást semmi sem indokolja, éppen a vers és a zene értéke miatt.
Meghúzták a Tiszaparti jelenetet is, de ennek személyi oka lehetett: az előző előadás ledorongoló kritikája alapján várthoz képest igen jó vokális teljesítményt nyújtó művésznő hallhatóan kimerült a jelenet végére. Ez - mármint a szereplő teherbírása okán történő húzás - az egyetlen indok, ami valamennyire jogosulttá teheti egy dalmű megcsonkítását.
Nem történt viszont húzás a Gertrúd-Bánk duettben, amelynek drámaisága és lélektani íve így a maga nagyszerűségében kibontakozhatott. Nagy Levin egyébként hallatlanná tette azt a meglepő dolgot, hogy Gertrúdot itt - Erkel szándékának megfelelően - drámai szoprán énekelte, nem "öregecskedő" altistáné, mint Nádasdyínál. Így kiderült az is, hogy ez a szereplő Bánknak méltó ellenpólusa. Nem áldozat, henye kerítőnő, hanem démon.
A Hazám, hazám ária Nádasdy-féle hazaffyas (költői szempontból meglehetősen vitatható színvonalú) szövegéhez az előadás kivitelezői nem mertek hozzányúlni, pedig ennek semmi köze sincsen a darab mondanivalójához.
Nagy Levin azt is szó nélkül hagyta, hogy a II. felvonás nem ért véget Bánk és a királyné összecsapásával, hanem folytatódott, ahogy az eredetiben. Egy gyönyörű (valóban hazafias telítettségű) kórus-imával (amiből Nádasdyék nagy kegyesen zenekari közjátékot gyártottak a Tiszaparti jelenet után), majd a király érkezésével (sajnos, a soha nem játszott zenekari induló most is kimaradt). A király áriája pedig egy nagyszerű strettával végződött, ahogy azt egy bosszúáriában és egy valódi fináléban kell. Erkel tudta, hogy miért itt fejezte be a felvonást, ő zenében és drámában egyszerre gondolkozott (nem véletlen, hiszen kiváló sakkozó volt), Nádasdyék viszont pusztán "action"-ben.
Azok, akik hozzászoktak a Nádasdy átdolgozáshoz, meglepve hallhatták, hogy a Bánk-Tiborc duett az eredetiben Bánk Biberach duett volt. Az is kiderült, hogy ennek a formarésznek a zenéje ehhez a szöveghez való, Petúr számára ez a zene nem illő, nem magyar, túlságosan is simulékony, "udvaroncos".
Amikor a remekül teljesítő zenekar (élén Kocsár Balázs) elkezdte a nyitányt, izgatottan vártam, hogy játsszák-e az ismétkléseket? Fél perc után megnyugodhattam, hogy itt valóban az eredeti zene fog elhangzani. A nyitány ismétléseinek kihúzásánál ostobább, önkényesebb csonkítást nehezen lehet elképzelni: ismétlésekkel a nyitány négy perc (Nádasdyéknak ez sok volt Erkelből), ismétlések nélkül kettő perc harminc másodperc...
Az elóadás legnagyobb érdeme az, hogy bemutatta Erkel operájának erényeit az átdolgozáshoz képest, és ezeket már semmiféle áldramaturgi halandzsával nem lehet kisebbíteni.
Gratulálok a szervezőknek az ötletért, és az előadóknak a jó és kiváló teljesítményekhez, a rendezéshez már kevésbé, de még ez is megbocsátható az eredeti Erkel-zene elővezetése okán.
Várjuk a többi Erkel opera hasonló szellemű felújítását, különös tekintettel arra, hogy két év múlva ünnepelhetjük Erkel születésének 200. évfordulóját.

Bocs a kérdésért, de nem értem, hogy miért is kell a Bánk bánnak szakrális töltetet felmutatni?

Mea culpa, a rendező neve természetesen Attila és nem József. Ezt ki is javítottam.

Muscius2 érdekes és tanulságos volt a hozzászólásod. Megkérdezhetem, hogy esetleg a szakmában dolgozol?

Brünnhilde, a darabnak nem kell feltétlenül szakrális töltetűnek lennie, azonban úgy éreztem, hogy a játszótérre hasonlító díszletnek talán ez kölcsönzött némi középkori hangulatot.

Az a játszótéri diszlet egy gótikus palota kontúrjait adta ki, és visszaköszöntek benne a Visegrádi vár bizonyos diszitőelemei is. Nem beszélve a festett templomi ablakról.

Még gyerekkoromban játszottam egy olyan játékkal, ami 2 különböző alkatrészt tartalmazott. Vékony egységes méretű pálcikákat és gömböket, amikbe bele lehetett szurkálni a pálcikákat különböző szögekben. Ez rengeteg kreativitásra adott lehetőséget. Többek között csináltam kutyát, repülőt, hajót, autót, sünt. Nekem borzasztó nagy örömet nyújtott a kész mű szemlélése. Ennek ellenére ezek csak nagyon korlátozott mértékben hasonlítottak a fent említett állatokra illetve gépekre. Egy külső szemlélő számára pedig egy plüss állathoz vagy matchboxhoz képest (ami részünkről pedig semmiféle kreativitást nem igényelt)kifejezetten esetlenek és csúnyák voltak. Sajnos a közönség jelentős része a külső szemlélő, aki csak egy szép díszletet szeretne látni, ami segít neki beleélni magát az adott történetbe. Hiába vannak kreatív díszlet tervezők, akik kiélhetik magukat, itt már nem jár automatikusan cukorka és fejsimogatás, mint nekünk annak idején az oviban.

Igen, azt hiszem, igazad van. A kontúrok azért vannak, hogy kitöltsék őket. Azok önmagukban se nem szépek, se nem kifejezőek, pláne nem szakrálisak.

Bizonyára rá lehet csodálkozni a kontúrok eredetiségére, de, ahogy egy ház alaprajza sem olyan kifejező, mint maga a kész épület, úgy (legalábis szubjektív véleményem szerint)a 6os villamosról betoppant nézőnek is sokkal többet jelent a kontúroknál egy élethűségre törekvő díszlet abban, hogy bele tudja élni magát a darabba. Én azt hiszem ebben az amatőr nézők többsége egyetért velem. Bizonyára van, akinek felkelti a fantáziáját a kontúros díszlet (ahogy például neked is), azonban a többség szerintem jobban örülne, ha a keretek ki lennének töltve. Amennyiben nem sikerült meggyőznelek, szívesen átküldöm a röntgenképem és amennyiben tetszik, elhívlak, hogy egy pohár tea mellett vitassuk meg a dolgot.

Nem, meggyőztél, izlésről tényleg nem érdemes vitatkozni. Én falra mászok a valósághű diszletektől és bizonyos fokig a néző enyhe lenézésének, sőt, elmaradottságnak is tartom az ilyesmit. Valamit hagnyi kell a néző fantáziájára is, de ha mindent odafestenek a szinpadra, akkor én úgy érzem, hogy rám akarnak tukmálni egy szemléletmódot és megfosztanak attól, hogy használjam a fantáziám.

Kedves Levinem, nem jöttem vissza, mert nem volt időm rá (most se lenne elvileg...) Nem vagyok az operaszakmában (sajnos és hála Istennek...), de Erkelt jól ismerem, az előadást az elsőkiadású zongorakivonatból próbáltam követni. A Café Momus Bánk és Erkel topicjában vannak szómenéseim.